Schooltourmix Galéria

Szeretettel Köszöntjük!

Oldalunk, a Schooltourmix.hu - Békés megye első online ifjúsági magazinja, melynek már tervezésekor elhatároztuk, hogy nagy hangsúlyt fektetünk majd a tehetséges Békés megyei fiatalok és alkotásaik bemutatására. Ennek érdekében folyamatosan keressük a tehetséges fiatalokat, riportokat készítünk velük, illetve helyet biztosítunk oldalunkon, valamint immár Online Képzőművészeti Galériánkban alkotásaiknak.    Folytatás itt...

Aktuális - Legutóbbi feltöltések, frissítések

Itt vagyunk!

Itt vagyunk!

A Schooltourmix.hu által 2010. decemberében kiírt ifjúsági, képzőművészeti tehetségkutatóra beérkezett, és a zsűri által kiválasztott alkotások, valamint az alkotókkal készült riportok feltöltése folyamatosan zajlik.
Papp Bernadett

Papp Bernadett

A békéscsabai Papp Bernadett fotóiból és rajzaiból összeállított bemutatkozó tárlatok, melyek között szerepelnek a tehetségkutatóra nevezett művek is, valamint az alkotóval készített interjú, mely 2011. február 3-án készült.
Pozsonyi Rebeka

Pozsonyi Rebeka

A békéscsabai Pozsonyi Rebeka fotóiból összeállított bemutatkozó tárlat, mely 2010. júlus 5. óta látható a Schooltourmix.hu oldalon, valamint a vele készített interjú, mely szintén ezen a napon jelent meg oldalunkon.

Alkotások beküldése

Online Képzőművészeti Galériánk folyamatosan fogadja a Békés megyében élő, valamint az itt tanuló fiatalok alkotásait. A műveket (fotók), azok szkennelt képét (rajzok, festmények), vagy az azokról készült (térbeli alkotások, nem szkennelhető művek) jó minőségű (minimum 800x600px, 72dpi) fotókat az info@ezt_torolje_ki_schooltourmix.hu e-mail címre lehet elküldeni az alkotó nevének, születési évének, lakóhelyének (elég a település), illetve ha nem Békés megyei, akkor itteni iskolájának feltüntetésével.